Agria Nyári Játékok
[2010. 07. 08.]
Az Agria Nyári Játékok,
mely 1975 óta gazdagítja hazánk szabadtéri programkínálatát,
2010 nyarán ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
Az Agria Játékok Nonprofit Kft. által 1994 óta működtetett rendezvénysorozat - köszönhetően Eger önkormányzata, s nem utolsósorban a város és a térség számos intézménye, vállalkozása támogatásának – nagysikerű évadokat tudhat maga mögött, s kiemelkedő szerepet játszik Eger, a Kistérség, az Észak-magyarországi Régió kulturális-idegenforgalmi programkínálatában.
Az ügyvezetés fontos célkitűzése a magyar kulturális örökség feltárása, bemutatása, népszerűsítése.
A nagy múltú, több műfajt felölelő nyári rendezvénysorozat minden évben, garantált programként visszatérő produkciója az egri várban a Gárdonyi világhírű regénye alapján készült Várkonyi Mátyás - Béres Attila musical: az Egri csillagok. Idén egy szintén történelmi ihletésű musical is színpadra kerül itt, a Moravetz Levente által írt és rendezett Zrínyi-1566 Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Papp Zoltán zenéjével, Sasvári Sándor, Feke Pál, Csengeri Attila főszereplésével. De láthatja az egri és városunkba érkező közönség többek között a Román Sándor vezette Experidance Esszencia c. produkcióját, a Rajkó Zenekar és Tánckar A Duna Hullámain c. műsorát, és a Presidanyce Együttes nagyszabású tánc-show-ját Hungarythm címmel, a Csík zenekar és a Kerekes Band zenéjével, a „Csillag születik”-ből ismert Csikó Szabolcs vendégszereplésével. E mellett számos operett és musical bemutató, tánc- és zenei koncert várja július-augusztus folyamán az érdeklődőket. Új kedvencek és régismert, szeretett arcok, mások mellett Nagy Gábor a Bob herceg egyik szerepében, vagy Esztergályos Cecília a Leszállás Párizsban c. komédiában. A gyerekekre is gondoltunk, számukra az Érsek-udvarban elevenednek meg mese-történetek a Babszem Jankó Gyermekszínház előadásában.
Részletes információ:
www.agrianyarijatekok.hu, www.egricsillagok.hu
Vissza