A szépasszonyvölgyi Márai turisztikai látogatóközpont projektelemei
<
Nagyobb térképre váltás
A projekt előrehaladásáról szóló legfrissebb információk elérhetők innen.
A turisztikai projekt integrálódó elemei: szabadtéri színpad, turisztikai
látogatóközpont, kulturális örökségi emlékhely, interaktív bemutatóhely, ügyességi
kalandpark, és ökoturisztikai központ. A Völgy turisztikai kínálatában a hagyományos
ökoturisztikai és a boros célcsoportok mellett mindenekelőtt a családosok, és az
iskolai csoportok számára kíván állandóan megújuló turisztikai és szabadidős vonzerő
és élmény lenni.
A látogatóközpont kiemelt célja, hogy a célcsoportok számára interaktívan bemutassa a
szőlőkultúrát, a bor-, illetve szőlőműveléshez kapcsolódó „egzotikus érdekességeket”.
A látogatóközpontban olyan elemeket szeretnénk megvalósítani, melyek folyamatosan
megújuló kínálatában minden generáció számára tud újdonságot, érdekességet mutatni,
az év minden szakában. A komplex kínálat egyszerre szolgálja a Test, a Szellem és a
Lélek egységét, megújulását és feltöltődését.
Az egyes projektelemek ismertetése
1. Tervezett megújuló szabadtéri színpad és programjai
Egerben egyéb megvalósuló új beruházásoknak köszönhetően megszűnik a jelenleg
használt városi szabadtéri színpad (Líceum udvar), mely a városi nagyrendezvények
megrendezésének kiemelt színtere volt. A fejlesztési projekt eredményeként, a
jelenleg ezen a színpadon lévő programok is új helyet kaphatnak a szépasszonyvölgyi
Látogatóközpontban és Szabadtéri Színpadon. Ily módon lehetőség nyílik arra, hogy az
egri szabadtéri rendezvények kulturált környezetben, a város határában, a
Szépasszonyvölgyben kerüljenek a jövőben megrendezésre. Az új látogatómenedzsment
rendszerrel szeretnénk a Szépasszonyvölgybe irányítani a szabadtéri rendezvények nagy
részét, ezzel még több látogatót a völgybe csábítani, és megismertetni őket az
integrált és komplex turisztikai projekt többi elemével is, mely lehetőséget kínál a
rendezvényekhez kapcsolódó másodlagos turisztikai felhasználásra. Ez esetben az
elsődleges cél a Szabadtéri színpad programja, melyhez járulékosan a Látogatóközpont
új kínálata és a Szépasszonyvölgyi hagyományos kínálat tud élménykeretül
szolgálni.
A projekt megvalósításával a szabadtéri színpad nézőtere megújul, alkalmassá válik
600-800 fő ültetésére, és megoldódik a színpad fedése. A jelenlegi vizes blokkok és
öltözők átépítésével létesülhet egy, a völgy egészét kiszolgáló épületegyüttes,
látogatóközpont, amelyben helyet kaphat egy információs bázis, mint a TDMSZ egy
kihelyezett információs pontja.
A bővített és megújított szabadtéri színpad alapvetően teljesen más célközönséget
kíván megszólítani, melynek elsődleges fókuszában a családok és az Egerbe látogató
csoportok, egyéni turisták állnak, valamint az Eger és térségének lakosai.
Képgaléria
A szabadtéri színpad látványtervei
A szabadtéri színpad látványtervei
A szabadtéri színpad látványtervei
A szabadtéri színpad látványtervei
A szabadtéri színpad látványtervei
A szabadtéri színpad látványtervei
A szabadtéri színpad látványtervei
2. Integrált Látogatóközpont
A szőlő- és bortermelés mestersége apáról fiúra szállt, és napjainkban is büszkék az
egri termelők mesterségük titkaira, fortélyaira, mellyel boraik minőségét
fenntartják. Az évszázados hagyományokra épülő szőlő-és bortermelés emlékeinek
megőrzése, bemutatása, szándéka a projektnek. A megvalósítás során kialakításra kerül
egy múzeumi kiállítóhely funkciót betöltő helyiség, amely helyt ad a borkészítés és
szőlőművelés történetét és folyamatát feldolgozó kiállításnak, modern interaktív
technikával kialakítva azt.
A projektelem keretein belül helyet kaphatnak azok a fontos, és látványos kiegészítő
tevékenységek, és produktumok, amelyek szorosan kapcsolódnak a borkultúrához
(hordókészítés, üveggyártás, palackozás, dugókészítés, címkekészítés, nyomdázás,
tervezés stb.) A megelevenedő folyamatok lényege, hogy minden művelet, téma
interaktív, mozgalmas, közelről átélhető legyen a látogatók számára, könnyen és
látványosan bemutatva, közelebb hozva a borászat, szőlészet elemeit.
A kisgyermekek számára változatos Mozgó Játszóházat és Gyermekmegőrzőt tervezünk a
látogatóközpontban. A szülőknek is kialakításra kerül egy Egészség-sarok, ahol a
szőlő jótékony hatásait ismerhetik meg, a Főző-sarok a hölgyek számára nyújthat
kikapcsolódást.
3. Márai emlékszoba
A szépasszonyvölgyi új kínálat egyik központi eleme a Márai emlékszoba. A Márai
emlékszobában az író életével és műveivel (pl. bor témájú írásaival) ismerkedhetnek
meg a látogatók előadó-művészeti programok keretében, színészek közreműködésével,
dokumentum- és játékfilmek megtekintésével, ismeretterjesztő előadások
formájában.
Márai ismertsége elsősorban az Egerbe és a völgybe kulturális turizmus céljából
ellátogatók számára jelenthet plusz tényezőt, ami lehetővé teszi, hogy úti célként
minél nagyobb számban felkeressék a Szépasszonyvölgyet is.
A létesítménnyel a város bekapcsolódhat az országosan meghirdetett Márai programba,
az új típusú műveltség-programba, amelyben az olvasásnépszerűsítés terén kiemelt
figyelmet szentelhet Eger a bor és a kultúra kapcsolatának.
4. Fun Grape Park
A nagyobb gyermekeknek a „Fun Grape Park” (ügyességi kalandpark) nyújthat plusz
kikapcsolódási lehetőséget a völgyben. A park kétféle szolgáltatást kínál majd:
szőlőművelés megismertetése és játszópark funkciók.
- A szőlőskertben a hagyományoknak megfelelően a szőlőművelés bemutatása történik,
de oly módon, hogy a látogatók az adott műveletet játékosan, érdekesen tudják
elsajátítani. A tervezett programok a következők: szőlőültetés, szőlőmetszés,
szüretelés, szőlőpréselés, stb. Játékos ügyességi feladatok: szőlőfürt-építés,
dugóhúzás, palackozás, szőlőlé-kostolás, szőlő illatok beazonosítása, keresztrejtvény
stb.
- A Fun Grape Park egyben játszópark is, amelynek eszközei kihasználják a völgy
domborzati adottságait. A park alapvetően a völgy egyik domboldalában tervezett. A
játszóhelyek 3 terepszintet foglalnak el, illetve kötnek össze. A parkba pihenőkkel
megszakított, szerpentinszerű lépcsősor visz fel, akár egy erdei ösvény. Az ide
érkezőt pihenő és gyülekezőhely várja a domb aljában: piknikasztalokkal és
kerékpártárolóval. Az első játszószint a legkisebbeké. A köteles hintaágy ideális
játszó- és pihenőhelye a 3-8 éves korosztálynak, egyszerre több gyerek is kényelmesen
használhatja. A széles csúszdát és alagutat egyszerre több 3 év feletti gyerek
használhatja biztonságosan.
A nagyobbaknak (5-12 évesek) kihívás a kis kötélhíd, amelyen mászás közben
egyensúlyozni is kell. Variálható elemei lehetővé teszik, hogy a terepviszonyokhoz
illesztve helyezzék el. A mászó híd egyben összeköti a különböző szinten elhelyezkedő
játszóhelyeket.A terepcsúszda a kötélhíd mellé tervezett.
A második szinten kötél kígyóhinta áll, amely az együttjátszás lehetőségét teremti
meg. A legfelső harmadik szint a túrázni, barangolni vágyókat várja. Fentről a pihenő
padokról belátni a kalandparkot és a völgyet. A park az aktív és passzív pihenni
vágyóknak egyaránt nyújt élményeket.
A cél az, hogy az Egerbe látogató iskoláscsoportok számára a Szépasszonyvölgy a Fun
Grape Parkkal Eger második számú iskolai célpontja legyen. A családi célcsoportok
számára megcélozható, hogy a szépasszonyvölgyi kínálat folyamatos keresletet
támasszon az év minimum 8 hónapjában.
5. Túraút
A „Szépasszonyvölgyi Ökoturisztikai Túraútvonal” (SZÖT) minden korosztály számára
teljesíthető, és végig kalauzol a Szépasszonyvölgyben, bemutatva annak legfontosabb
nevezetességeit. Az egyes tervezett állomások részletes tematikus tartalmának
kialakítása a projektmegvalósítás része. A jelenleg tervezett 8 állomás a
következő:
- Gyülekezőhely: a SZÖT bemutatása, legfontosabb helyi értékek, táv, idő,
nehézség.
- Szabadtéri Színpad: környezeti nevezetességek, híres pincék bemutatása.
- Kilátóhegy: a Szépasszonyvölgy felülnézeti domborzati térképe, földtani és
földrajzi adottságainak bemutatása.
- „Katlan” szabadprogram: számháborúk és csoportos játékok színtere –
ökoturisztikai játékismertető.
- Szőlőművelés: az egri borvidék szőlőművelési történetének bemutatása.
- Kilátó szabadprogram: a Szépasszonyvölgy kultúrtörténeti és gazdasági
adottságainak bemutatása.
- Pincesor: híres pincék, híres gazdák bemutatója.
- Pincesor, vendéglátás: borbemutató és –kóstoló.
A célcsoportok számára az egri szépasszonyvölgyi fejlesztés mindenekelőtt
kiegészítő tematikus kínálati elemet jelent a családos és iskolai célcsoportok,
valamint a völgybe érkező borkedvelők számára. Célja is mindenekelőtt az, hogy
kiegészítő elemként szolgáljon a völgybe érkezők számára, alternatív öko- és
aktívturisztikai kínálatot nyújtson a hagyományos borkóstolás és egyéb kapcsolódó
programok mellett, megnövelve ezzel a völgybe való tartózkodás átlagos idejét; az
elsődleges célcsoportok fogyasztóiból – mint visszatérők – másodlagos fogyasztókat
teremteni.