Webhely Navigáció
 

Az egri Tűzoltó Múzeum fejlesztése

A projekt célja az egri Tűzoltó Múzeum fejlesztése, turisztikai vonzerejének növelése, minőségi turisztikai attrakciók kialakításával, működtetésével. Az attrakciók életre hívásához szükséges interaktív, IT technológiai és hagyományos eszközök beszerzése, valamint a helyszín teljes körű átalakítása, az attrakciót kiszolgáló, minőségi szolgáltatást nyújtó élettér megteremtése, az épületek felújítása. Figyelembe véve Eger Megyei Jogú Város által az IVS-ben megfogalmazott városfejlesztési célokat, az épület műemlék jellegét, elhelyezkedését, lehetőségeit, egy fenntartható a város turisztikai vonzerejét nagymértékben növelő beruházás megvalósítása.

A nyújtott szolgáltatások bemutatása

A különféle funkciók elhelyezését és a megvalósítás módját úgy terveztük, hogy a nagyközönség szobáról szobára haladva máshol nem látható, egyedi, látványos, valamennyi érzékszervet foglalkoztató, inspiráló, szórakoztatva informáló múzeummal – valódi attrakcióval találkozzon. Célunk hogy a nagyközönséget optimális élményben részesítsük. Ezzel a látogató-orientált megközelítéssel jelentős látogatószám emelkedést várunk.
Az állandó kiállítótér hármas egységén kívül a Látványtár ritkaságszámba menő kínálatával, a Tűzoltó-butik speciális ajándéktárgyaival, a „Vendéglő a vidám tűzoltóhoz” egyedi arculatával, a Tűzoltó akadálypálya különleges elemeivel önmagában is attrakciót képvisel. A teljes komplexum sokszínűségével, beltéri és kültéri helyszíneivel már a tematikus parkok kategóriájához közelít.

A látogató útvonala:

A nagyközönség a kapun belépve több irányba indulhat, melyről információs táblán tájékozódhat. Megtekintheti a kiállításokat, felkeresheti az Információs pontot, vásárolhat a butikban, felfrissülhet a vendéglőben, vagy felkeresheti a Multimédiás termet, a Látványtárat, az Alkotóműhelyt, a Tűzoltó akadálypálya és játszótért, vagy a Múzeum-kert színpaddal valamely rendezvényét. A nagyszámú lehetőség miatt nem elegendő a belépőjegyek alapján mérni a látogatottságot, a kapuban egy beléptető rendszer felállítása szükséges a méréshez.

Az állandó kiállítótér a múzeumok alapvető funkcióját biztosítja, esetünkben a szakmúzeum profiljának meghatározó és kulcsfontosságú tárgyait, eseményeit hivatott bemutatni. Az állandó kiállítótér szerepét három egymásba kapcsolódó terem tölti be. A tájékozódást és ismeretnyújtást a kiállítás területén eGuide tárlatvezető készülék biztosítja több nyelven. A rögzített szöveg termenként más személy „hangján” szólal meg. Ezek a személyek történelmi személyiségek, az aktuális információ abszolút tudói. Hiteles személyek, akik önálló kerek történetet mondanak el „mesélő” stílusban, a kornak megfelelő kifejezésmóddal és beszédstílussal.

A nagyközönség a Szertárba, a jelentős muzeális értéket képviselő tűzoltó járművek bemutató területére lép. Az eGuide-on Szilvay Kornél magyar feltaláló „meséli” el a járműgyártás történetét. A Szertárban látható látványos járművek vizuális hatását attraktív hang effektusok egészítik ki, melyet intelligens hangrendszer, iVoiceSys rendszer biztosít. A rendszert tűzoltó készülékekbe rejtve helyeztetjük el. A hangok aktuálisan a lóvontatású jármű, a gőzgép, vagy a benzinmotoros gépjármű hangjait keltik életre, a korabeli hangulat felidézését segítve ezzel. A nyomógombok és érzékelők használatával rugalmasan kezelhetők az indítási, nyelvválasztási és más feladatok. A tűzoltó járműgyártás állomásairól, a tűzoltási technika fejlődéséről, a magyar feltalálók műszaki találmányairól, azok alkalmazásáról, veterán tűzoltójárművek túráiról, találkozóiról, bemutatóiról információs pult segítségével kaphat tájékoztatást a látogató. A pult interaktivitása révén a kívánt információhoz való hozzájutást biztosítja.

A következő apró helyiségbe lépve egy korabeli híradóhelyiség enteriőrjébe érkezünk. A szoba bútorzata, hangulata, a kor technikai eszközei, berendezési tárgyai a „visszacsöppentünk a múltba” érzetét kelti. Az eGuide-on egy volt egri híradós tiszt „meséli” el a riasztás folyamatát, az idő szerepének fontosságát a tűzoltás rendszerében. Digitális faliképen több korszak riasztási rendszerét, technikáját bemutató 3D-s film futtatható, mely érzelmi reakciókat - részben nevetést, csodálkozást, vagy elismerő hangokat - vált ki a látogatóból.

Az állandó kiállítási terület harmadik része „A városi tűzoltóságok kialakulása” címet viseli. Az általános történeti információ kiegészül Eger város tűzoltóságának történeti fejlődésével. Az eGuide-on az ismertető a magyar tűzoltóság megalapítója, gróf Széchenyi Ödön elmondásában hallható. A kiállított tárgyak, fotók, oklevelek és egyéb dokumentumok csak felvillantják a főbb állomásokat. Hanghatásokkal kiegészített enteriőrök idézik a kor hangulatát. A teremben a múzeumi informatika eszközei közül digitális faliképeket helyezünk el. Egyiken a magyar tűzoltás történetéről készített film látható. A másikon a tűzoltási munkáról készült korabeli vagy a mai Eger tűzoltói beavatkozásáról készült fotó- vagy video anyag érhető el. A múlt és a jelen külön és együtt. A teremben található aktív információs tábla Magyarország térképével lehetőséget biztosít a tűzoltóságok elterjedésének koronkénti követésére, illetve a ma tűzoltási szervezetrendszerének áttekintésére. A korszerű, a kiállítást kiszolgáló installáció anyagával, egyedi világításával, biztonságos - ha szükséges zárható - kivitelével elősegíti a téma bemutatását.

A látogató itt kilép a Múzeum-kertbe, ahonnan a Látványtár felé folytathatja útját. A Látványtár kettős funkcióval bír. Egyrészt korszerű raktározási mód, másrészt interaktív ismeretszerzésre ösztönöz. A helyiség többoldalú próba elé állítja a látogató befogadó készségét.

Korszerű műtárgytárolási rendszer létesül itt, amely újszerű, a látogató számára hozzáférhető formában tárolja és egyben bemutatja a gyűjtemény darabjait. A nyitott polcrendszert plexi védi, amelyen tematikus rendben találhatók a tűzoltás eszközei, a felszerelési és egyéb tárgyak.

A különleges RollDepo interaktív tároló rendszerben kapnak helyet a kisméretű és különleges tárgyak. A látványos rendszerben 1 vitrin helyén 12 vitrinre való tárgyat lehet úgy elhelyezni, hogy azok a látogató kiválasztására vagy automatikusan jelennek meg a páternoszter segítségével. A látogató egy polcnyi műtárgyat lát, majd érdeklődése szerint léptetheti tovább a polcokat.

Látványtárhoz illő másik fókuszpont az ide telepített tűzoltó gépjármű vezetőfülkéje.
A fülkében működő szerkezetek találhatók, amelyek működtetésével a nagyközönség részt vehet a tűzoltás folyamatában, a rádiózástól kezdve a szivattyúk működtetéséig. Ez olyan attrakció, amely nemtől, korosztálytól függetlenül minden látogató érdeklődését leköti. A legifjabbak közben összeépíthető vagy puzzle rendszerű tűzoltó eszközöket szimbolizáló játékokkal ismerkedhetnek. A Látványtár harmadik attrakciója a tűzoltó ruházati felszerelések és eszközök próbája. Felnőtt és fiatal méretű ruhák, sisakok, kiegészítő eszközök tárából válogathatnak és próbálhatnak fel az ide érkezők.
S hogy mindezekről emlék is maradjon, a Greenbox technológiával működő infopulton fotót is készíthetnek magukról az általuk kiválasztott háttérképpel, melyek történelmi háttérbe, vagy tűzoltással kapcsolatos szituációkba helyezik a fotóalanyt. A kép kinyomtatható és elvihető.A Látványtár - mint utolsó állomása a kiállítási terület végigjárásának – attrakció kínálatával vélhetően hozzájárul ahhoz, hogy a látogató elégedetten, pozitív attitűddel lépjen ki kiállítási területről, és egyéb programokra is visszatérjen a későbbiekben.

Az időszakos kiállítóterek biztosítása a látogatottság növelésének egyik leghatékonyabb eszköze a hagyományos múzeumi funkciók kiegészítésének. Témaválasztásának prioritásai: a tűzoltó szakma, kapcsolódó társszervezetek, tüzes szakmák, Eger történelme, Eger jelene, a régió kulturális értékei. Nemzetközi rendezvény esetén pl. egy konferencia esetében egy partnerország kiállítási anyaga is bemutatható. Az Időszaki kiállítás termét a korszerű beépített világítási rendszer, képek felfüggesztésére alkalmas sínrendszer, terek osztására alkalmas paravánrendszer, kiépített informatikai háttér hálózat teszi alkalmassá a területet bármilyen típusú kiállításra. A kiállítás fajtájának megfelelő installációs rendszer, tárlók és vitrinek állnak rendelkezésre.A korszerű helyiség közvetlen Múzeum- kert kapcsolata miatt egyéb rendezvények helyszínének is alkalmas. Korlátlan lehetőséget biztosít önállóan és együttesen szervezve a szabadtéri programmal.

A vizuális információszerzés helyszíne az emeleti korszerű Multimédiás terem. A legmodernebb felszereléssel kiépített rendszer biztosítja a digitálisan rögzített anyagok, filmek, diák megtekintését, igény szerint lehetővé tesz folyamatos vetítést. A terem lehetőséget ad számos más hasznosításra: kamara kiállítások, sajtótájékoztatók, konferencia, tudományos, szakmai, vagy külső céges értekezletek, összejövetelek, egyéb rendezvények megszervezésére is. 50 fő elhelyezését biztosító bútorzat áll rendelkezésre ehhez.

Az interaktív foglalkoztatás valamennyi múzeum számára kiemelkedő feladat. Az ifjúság múzeumba csábítása, majd rászoktatása a kultúra befogadására a közművelődési és nevelő munka szerves része. Az 5-10 éves korcsoport foglalkoztatására játszóházi-műhely illetve a 10-14 évesek számára diáktűzoltó-képző foglalkozások rendszere építhető ki. Ezek helyszíne a foglalkozás típusától függően az Alkotóműhely, a Restaurátorműhely, illetve a Multimédiás terem és a Tűzoltó akadálypálya és játszótér.
Az Alkotóműhelyben a foglalkozásokhoz kellékek, eszközök, a foglalkoztatható létszám – 10-15 fő – számára megfelelő bútorzat áll rendelkezésre. A foglalkozások vezetését témától függően múzeumi alkalmazott vagy külső szakember vezeti. Az Alkotóműhely helyiséghez csatlakozó terasz, a Dühöngő lehetővé teszi hogy a foglalkozásokat kedvező időjárási körülmények esetén itt tartsák meg. Egyben közvetlen Múzeum-kert kapcsolatot biztosít, valamint átjárást a Tűzoltó akadálypálya és játszótér irányába.

A kutatómunkához szükséges szakmai anyagok, könyv, film, CD, dia, stb. a Kutatóhelyiségben hozzáférhetőek a szakmai érdeklődök számára. A technikai eszközfeltétel biztosított a kutatási tevékenység folytatásához.

A restaurálásra helyszínt és eszközt a Restaurátorműhely biztosít. Felszereléseivel helyben végezhető el a műtárgyak nagy részének állagmegóvása, javítása.
Időszakosan ez a terület is megnyílik a látogatók előtt. Cél a múzeumi tevékenység teljes megismertetése a látogatóval, ezért egyes restaurálások nyilvánosak lesznek, így a közönség bepillantást nyerhet a műtárgyak javításába. Érdeklődésre tarthat számot egy muzeális jármű javítása, vagy időszakonként kötelező járatása. Így látogató közelbe kerül ez a kevésbé ismert, de rendkívül látványos tevékenység is. Ez lesz a helyszíne műtárgyak védelmével, állapotuk megóvásával kapcsolatos ifjúsági foglalkozásoknak is.

A tűzoltó sport mindig komoly szerepet töltött be a tűzoltók életében. A XVIII. század óta folyamatosan változva, de mindig nagy érdeklődést és aktivitást váltott ki a szakmában és azon kívül is. A tűzoltó sportegylet mindenki számára ismerős fogalom. A tűzoltó sporttal való megismerkedés helyszíne a Múzeum-kert hátsó részében kialakított Tűzoltó akadálypálya és játszótér. Az ifjúsági versenyek elemei találhatók itt, amelyek felügyelet mellett kipróbálhatók. A vizesárok, a gát, a kúszófolyosó, a futópalló, a puttonyfecskendővel való célba lövés a szabadtéri attrakció elemei. Az elhelyezett aktív információs tábla a tűzoltósport kialakulására, formáira, eseményeire, „igazi” versenypálya végigjárására ad lehetőséget.
Ifjúsági foglalkozások helyszíne is lesz a terület, tematika szerint. valamint sétálójegy kialakításával a mindennapok részeként a biztonságot nyújtó zárt kert nyújt játszási, kikapcsolódási lehetőséget az idelátogató családoknak a gyermekek a játszótéren játszhatnak a számukra teremtett tűzoltóvilágban, még szüleik, kísérőik élvezhetik a múzeumkert hangulatát, szabadtéri rendezvényeit, vagy a vendéglátóhely szolgáltatásait, melynek egy jelképes darabja a sétálójegybe építve szolgál már „csalogatóként”.

A fogadótér funkcióját tölti be a Múzeum-kert, amely érkező csoportok fogadására, informálására valamint kiindulási és zárópontként szolgáló szociális teret biztosít a nagyközönség számára. Remélhetően felújításra kerül a korabeli képeken látható utcai lámpa és díszkút is és az eredeti helyére kerülve találkozási pontként működhet majd.

A szabadtéri rendezvény helyszínéül színpaddal a Múzeum-kert bejárat felöli része szolgál. Felállítható színpaddal és ülésekkel kulturális események helyszíne lesz. Megrendezhető itt koncert, színházi előadás, előadóest, táncbemutató. Más esetben a területen felállított sátrakkal könyvnapi rendezvény, borfesztivál, céges bemutatkozások, szakmai és egyéb rendezvények, vagy rendhagyó események – pl. tűzoltó esküvő - helyszíneként működhet. Az ide tervezett programok összeszervezhetők az Időszaki kiállítások termével, vagy a Multimédiás teremmel.
Ezen a területen szervezett rendezvényekkel csatlakozhat a múzeum a város nagyobb léptékű programjaihoz is.

Az ajándéktárgyak árusítása a Tűzoló-butikban történik. A tárgyak a tűzoltás, tűzoltók, tűzoltóság témaköréhez kapcsolódnak és a különféle látogatói kategóriáknak megfelelően széles skálán, igényes kivitelben kerülnek kiválasztásra. Az ifjú látogatók számára árusított tűzoltós tolltól, pénztárcától kezdve az igényes külföldi turista számára készült idegen nyelvű albumig, kidolgozott tűzoltójármű makettig.

Információs pont is kialakításra kerül a Tűzoló-butikban. Itt a város egyéb programjainak, eseményeinek, szálláshelyeinek és a turizmus egyéb szempontjából fontos információinak elérhetőségére lesz mód. Ezzel a fejlesztéssel a múzeum segítséget nyújt a Tourinform, vagy a térségi TDM ez irányú feladatainak ellátásához. Egyben a múzeum kommunikációs céljaihoz is illeszkedik, mivel az adatok, információk folyamatos és naprakész biztosítása kapcsán rendszeres kapcsolatot teremt a múzeum számára a város és a régió többi kulturális és turisztikai intézményével.

„Vendéglő a vidám tűzoltóhoz” belső tere és kerthelyisége a komplexumba érkező nagyközönség vendéglátását biztosítja. A vendéglő önmagában is attrakció az arculata miatt. Belsőépítészeti megoldásaitól, berendezésétől és dekorációjától kezdve, a személyzet öltözetén, kommunikációs stílusán keresztül egészen a menükártya designjáig, vagy az ételsorok elnevezéséig belesimul a tűzoltó világba. Az arculat miatt várhatóan a turista csoportok és szervezőik között is népszerű lesz. Számukra is étkezési és felfrissülési – szomjoltó - lehetőséget biztosít a vendéglő, amellyel természetesen a látogatószám is emelhető lesz. Rendezvény, ünnepség, konferencia és más szakmai program idején szolgáltatásaival szintén rendelkezésre áll.

Adminisztrációs terület kiszolgálását az irodahelyiségek és a kutatóhelyiség látja el. Korszerű irodatechnikai eszköz ellátottságával lehetővé válik a múzeumi tevékenység és a kutatómunka funkcionális támogatása.


FŐOLDAL   ÖNKORMÁNYZAT ÜGYINTÉZÉS EGER ANNO TÉRKÉP KAPCSOLAT ADÓÜGYEK INTÉZÉSE
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 3300 Eger, Dobó tér 2.