Webhely Navigáció
 

Az Egri Városi Sportiskola köszönti Önt!

kovacsg.jpgTisztelt Olvasók, Sportbarátok!

A XXI. században már elképzelhetetlen, hogy egy társadalmi, gazdasági szervezet, egy neves személyiség, vagy sportoló ne rendelkezzen az arculatára tervezett honlappal.

Az Egri Városi Sportiskola tevékenységének minél szélesebb körben történő megismertetése érdekében ezen a honlapon mindenki számára elérhetővé szeretné tenni a működésével kapcsolatos történéseit, eredményeit. Köszönet edzőinknek, versenyzőinknek.

Az intézmény versenynaptárában mindig van olyan esemény, melyet szeretnénk megosztani a sportot kedvelő szimpatizánsainkkal, sporttársainkkal. Célunk a folyamatos, zavartalan edzések és versenyeztetések megszervezése, hogy a város utánpótlás nevelésében maradandót tudjunk alkotni. A szakosztályaink számára szeretnénk biztosítani a megalakuláskor kitűzött célokat, amihez Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatától maximális támogatást kapunk.

Engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki a Sportiskola nevében a fenntartónknak, az Ifjúsági Sportbizottságnak, a Közoktatási Irodának, a szülőknek és valamennyi támogatónknak, akik áldozatos, segítőkész munkájukkal biztosították intézményünk zavartalan és eredményes működését.

Eger, 2007. április 02.

Kovács Géza igazgató


A Sportiskoláról bővebben

A Városi Sportiskola 2001-ben alakult 5 szakosztállyal (atlétika, ökölvívás, birkózás, kézilabda és kosárlabda). A későbbiekben a szakosztályok létszáma bővítésre került, így került a labdarúgás és a röplabda az intézményünk szakosztályai közé. A 2006-os év mérföldkő volt az intézmény életében, hiszen egy közgyűlési határozat alapján a labdarúgó szakosztály kivált a sportiskola szakosztályai közül. Jelenleg 8 szakosztállyal (közel 420 fő utánpótlás korú sportolóval és 23 edzővel) működünk, ezek a szakosztályok: atlétika, birkózás, ökölvívás, tájfutás, judó, kosárlabda, kézilabda és a röplabda.

Rövid távú elképzeléseink:

    • Az edzés és versenyeztetés zavartalan biztosítása
    • A sporteszközök és felszerelések folyamatos beszerzése, pótlása
    • Az edzésfeltételek magas szintű szakmai biztosítása
    • A tehetséges utánpótlás korú gyerekek felkutatása
    • A versenyzők taglétszámának növelése
    • Bekapcsolódni a város tömegsportéletébe
    • Sportrendezvények szervezésében és rendezésében segítségnyújtás
    • A Bornemissza Gergely Ökölvívótorna lebonyolításában segítségnyújtás
    • A Tájfutó Európa Bajnokságban szintén szervező és rendező feladatok ellátása
    • Sportnapközi tábor biztosítása a nyári szünetben
    • Kölcsönös együttműködés a város más intézményeivel, illetve szakosztályaival
    • Külföldi kapcsolatok kiépítése szakosztályaink részére
    • Edző továbbképzéseken való részvétel (a szakmai munka érdekében)
    • Jó kollektíva kialakítása az eredmények megtartásának érdekében
    • Megfelelő kapcsolat tartása a médiával Internetes honlap folyamatos működtetése, bővítése
    • Szponzorok felkutatása

Kérem Önöket, hogy építő gondolataikkal segítsenek a honlap szerkesztésében és véleményeiket, ötleteiket írják meg számunkra, ígérem, hogy azokat lehetőségeinkhez képest igyekszünk megvalósítani.


FŐOLDAL   ÖNKORMÁNYZAT ÜGYINTÉZÉS EGER ANNO TÉRKÉP KAPCSOLAT ADÓÜGYEK INTÉZÉSE
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 3300 Eger, Dobó tér 2.