Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága felhívja a Tisztelt Adózók figyelmét arra, hogy Egerben a helyi adók bizonyos fajtáinál - az építményadóban, a telekadóban - az adókötelezettség keletkezését, (változását), illetve megszűnését követő 15 napon belül, adóbevallás keretében kell bevallani a változásokat az önkormányzati adóhatóság felé. A jelzett tárgyi adóknál a változás az adóév első napján fennálló állapot alapján következik be, így ettől az időponttól nyílik meg a bevallás teljesítésének kötelezettsége is, azaz az adóév első napját követő 15 napon belül kell a bevallási kötelezettségeknek eleget tenni az érintett adóalanyoknak. Az önkormányzati adóhatóság több mint 24 ezer adózó, majd 40 ezer adóköteles ingatlanát tartja nyilván, így évek óta jelentős számot tesz ki a változások bevallása.
Az adónemek ún. kivetéses jellege miatt az adózóknak nem kell minden évben bevallást tenniük, hanem csak abban az esetben, ha a saját vagy az ingatlan adataiban olyan változás következett be az elmúlt évben, ami befolyással bír a következő évi adó megállapítására. Ilyen adókötelezettséget érintő fontosabb változás lehet, amit már az adóalanyoknak minden esetben be kell vallania: vétel, eladás, öröklés, ajándék, csere, adókedvezmény igénybevételéhez való jogosultság változása, ingatlan lebontása, megszűnése, vagyoni értékű jog szerzése, vagyoni értékű jog megszűnése, jognyilatkozat megváltoztatása, alapterület változás, használatbavételi engedély megszerzése, belterületből külterületté minősítés, lakcímváltozás, funkció vagy használati mód változása stb.
Eger Megyei Jogú Városban 2013. évtől továbbra is adókötelezettség alá tartoznak a lakások és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész, valamint a beépítetlen építési telek. Az önkormányzati rendeletünk változása miatt jövő évben valamennyi adózó határozatban fog értesülni az adókötelezettségekben történt változásokról, a fizetendő adó nagyságáról és az összegek esedékességéről. Ezért is fontos az, hogy az adózók a változások bevallását időben megtegyék. A hatályos rendeleteink illetve más jogszabályok az ado.eger.hu honlapon megtekinthetőek. Tájékoztatjuk adózóinkat, hogy a késedelmesen benyújtott adóbevallás mulasztási bírság megállapítását vonhatja maga után.
Helyi adók tekintetében az adó alanyának minősül (a magánszemély, a jogi személy stb.) az, aki a naptári év első napján - azaz 2013. január 1-jén - az építmény/épület/telek tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben az építményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya, így elsődlegesen őt terheli a változás bevallása is. Lehetőségük van az adózóknak azonban arra, hogy megállapodás alapján (amennyiben több tulajdonos is érintett az épület tulajdonjogában) egy tulajdonos vállalja át az adófizetést. Ekkor az érintett tulajdonosok által aláírt megállapodást is csatolni kell a bevallás mellé, a megfelelő nyomtatványt a jelzett honlapról letölthető.
Tájékoztatjuk Tisztelt Adózóinkat, hogy a „Építményadó bevallási nyomtatvány: EGER1331”, valamint a Telekadó bevallási nyomtatvány: EGER1332” bevallások elektronikusan is benyújthatóak. Az elektronikusan intézhető ügyekről bővebben a város honlapján az „Elektronikusan intézhető ügyek” menüpont alatt tájékozódhat, ahol megtalálják a fentebb említett nyomtatványainkat is. Javasoljuk ennek mind szélesebb körben történő alkalmazását, hiszen ez gyorsabb és elkerülhetőek a hibásan benyújtott bevallások későbbi javításai is. 2014. évtől a vállalkozóknak már csak elektronikusan lehet majd a bevallásokat beadniuk.
Köszönjük szíves együttműködésüket.
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ
Az építményadó tárgya, alanya
A helyi önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül adóköteles a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, vagy épületrész.
Az adó alanya az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa, több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányaduk arányában adóalanyok.
Tárgyi adómentesség
2011. december 31-ig mentes az adó alól:
1. a szükséglakás,
2. a gyógy- vagy üdülőhelynek nem minősülő kistelepülésen fekvő komfort nélküli lakásból 100 m2,
3. a szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi, illetőleg a nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség,
4. a költségvetési szerv, az egyház tulajdonában álló építmény,
5. az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja,
6. a felújított műemléképület, illetve az abban lévő önálló adótárgy (lakás, nem lakás céljára szolgáló épületrész) - a törvényben meghatározottak szerint - a felújításra 2008. január 1-jét követően kiadott építési engedély jogerőre emelkedését követő három egymást követő adóévben.
2012. január 1-től mentes az adó alól:
1. a szükséglakás,
2. az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja,
3. a felújított műemléképület, illetve az abban lévő önálló adótárgy (lakás, nem lakás céljára szolgáló épületrész) - a törvényben meghatározottak szerint - a felújításra 2008. január 1-jét követően kiadott építési engedély jogerőre emelkedését követő három egymást követő adóévben.
Az építményadó megfizetése, alapja, mértéke
Az adófizetési kötelezettség az építményre vonatkozó használatbavételi, illetőleg fennmaradási engedély jogerőre emelkedését követő év első napján keletkezik, és annak a félévnek az utolsó napjáig tart, amikor az építmény megszűnik.
Az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően lehet
az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete, ebben az esetben az adó mértékének felső határa 1100 forint/m2 (2005-től az önkormányzatok ezt a mértéket az inflációval növelhetik));
az építmény korrigált forgalmi értéke, ebben az esetben az adó mértékének felső határa a korrigált forgalmi érték 3,6%-a.
Ha az önkormányzat a helyi adót bevezeti, az adóalany köteles a bevezetett adó megállapításához szükséges valamennyi - az önkormányzat felhívásában megjelölt - adatot szolgáltatni az adott év január 1-jei állapotnak, illetve évközi bevezetés esetén a rendelet hatálybalépése napjának megfelelően.
Az adófelfüggesztés
Adófelfüggesztés iránti kérelemmel élhet az adóhatóság felé:
1. az a 65. életévét betöltött, vagy életkorától függetlenül legalább 67%-ban rokkant (III. rokkantsági csoport) rokkantnyugdíjas magánszemély,
2. aki egyedül vagy kizárólag ugyanezen feltételeknek megfelelő hozzátartozójával él,
3. a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is lakóhelyéül szolgáló lakása utáni építményadó-fizetési kötelezettségét illetően.
Az adófelfüggesztés időszaka alatt az adót nem kell megfizetni, az egyébként esedékessé váló adó után azonban az adó az esedékesség napjától az adófelfüggesztés megszűnése napjáig terjedően a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyező mértékű kamatot számít fel. A kamatot a késedelmipótlék-számítással azonos módon kell számítani.
Az adófelfüggesztéssel kapcsolatos eljárás
Az arra jogosult adózó az adófelfüggesztés iránti kérelmét legkésőbb az adófelfüggesztés időszaka első adóévének január 15. napjáig nyújthatja be az adóhatóságnál. Az ezen időpontot követően beérkezett kérelmeket az adó- és vámhatóság az adóévet követő év első napjától veszi figyelembe.
Az adó- és vámhatóság a kérelmekről nyilvántartást vezet, illetve - amennyiben a kérelemnek helyt ad - akkor megkeresi az ingatlan-nyilvántartást, hogy soron kívül jegyezzen be jelzálogjogot a megfizetendő adó erejéig. Az adó- és vámhatóság az adófelfüggesztés időtartama alatt évente az éves adóról határozatot hoz, amely tartalmazza az adófelfüggesztéssel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket.
Az adófelfüggesztés megszűnik:
1. a lakás elidegenítése, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzéssel létrejövő vagyoni értékű jog alapítása esetén az átruházásról (alapításról) szóló szerződés ingatlanügyi hatósághoz való benyújtásának napjával,
2. az adózó halálával a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése napjával,
3. az adófelfüggesztés iránti kérelem írásban történő visszavonása esetén a visszavonás bejelentésének napjával.
A megszűnés tényét a kötelezett a megszűnés napjától számított 8 napon belül bejelenti az adóhatóságnak. Az adóhatóság az adófelfüggesztés időtartamára eső esedékessé vált adó és annak kamatai megfizetéséről az adófelfüggesztés megszűnését követően határozatot hoz.
Forrás: Magyarország.hu