HIRDETMÉNY
Néhai Radics László (Radics László, született: Tarnalelesz, 1950. december 3., anyja születési neve: Danó Malvin) volt 3258 Tarnalelesz, Bacsó Béla utca 4. szám alatti lakos, 2024. december 1. napján elhunyt.
A tartós helyettes felhívja az örökhagyó ismeretlen személyi adatú örökösét – a Hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) 63.§-65.§-ai alapján – arra, hogy igényeiket a hirdetményi kézbesítésétől számított 30 napon belül a közjegyzőnél jelentsék be.
Ha az ismeretlen öröklésben érdekelt az igényét a hirdetményben megadott határidőn belül nem jelenti be, az eljárás további szakaszában őt, mint öröklésben érdekeltet és igényét figyelmen kívül kell hagyni.
Amennyiben a fent megadott határidőn belül a hagyatékra örökösként érdekelt nem jelentkezik, a tartós helyettes a Hetv. 64.§ (3) bekezdése alapján a Magyar Állam törvényes öröklését állapítja meg és a hagyatékot – figyelemmel a hagyatékra más jogcímen bejelentett igényekre is – az általános szabályok szerint adja át.
A tartós helyettes a hirdetményt elektronikus úton megküldi a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának, annak érdekében, hogy gondoskodjon a hirdetmény elektronikus közzétételéről. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a hirdetmények közzétételére az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen megtekinthető elektronikus nyilvántartást működtet. A hirdetmény közzétételéhez fűződő jogkövetkezmények a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásában való közzététel alapján állnak be.
A tartós helyettes ezt a hirdetményt azzal a felhívással küldi meg a közjegyző székhelye szerint illetékes Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalnak, hogy szíveskedjenek e hirdetményt a Hivatal honlapján az érkezését követő munkanapon a közzététel időpontjának megjelölésével együtt 15 napra közzétenni, majd a közzététel 15. napján e tényről a tartós helyettest a közzététel napjának és időtartamának megjelölésével a fenti közjegyzői ügyszámra hivatkozással díjmentesen, elektronikus úton értesíteni.
Eger, 2026. május 18.
Dr. Szabóné dr. Hüse Gabriella Mária
tartós helyettesként kirendelt nyugalmazott közjegyző
