Webhely Navigáció
 

Tisztelt Adózók!

 

A helyi adóztatás rendszerét 1990-ben alkották meg, amit azóta többször módosítottak. A helyi adóztatás törvényi bevezetésének az volt a célja, hogy az önkormányzatoknak olyan forrásaik legyenek, amelyek finanszírozzák az önként vállalt feladatokat, szolgáltatásokat, a bevételek kiegészítsék a kötelező feladatok ellátását és kiegészítő bevételt jelentsenek a helyi beruházásokhoz is.    

 

Az adóigazgatási eljárások jellemzői, hogy vagy általános jelleggel, vagy bizonyos adókötelezettségek változásakor bevallási, illetve befizetési kötelezettségeket kell teljesíteniük az állampolgároknak, vállalkozásoknak. Célunk, hogy a honlap böngészésével ehhez, mind több hasznos információ álljon a rendelkezésükre.

 

A jogalkotói folyamat felgyorsulása kissé nehezíti az adójogszabályokban történő eligazodást, így itt, figyelemfelhívó jelleggel a fontosabb kötelezettségeket, változásokat is megjelentetjük.

 

Eger MJV. PH. Adó Iroda

 


Tájékoztatás a talajterhelési díj mértékének emelkedéséről - érdemes a közcsatornára mielőbb rákötni

[2012. 01. 26.]

Tízszeresére emelkedik a talajterhelési díj 2012. február 1-jétől a vonatkozó törvény értelmében, így Egerben legalább 3.600 forintot kell fizetni minden egyes elfogyasztott köbméter ivóvíz után azoknak, akiknek
- a fogyasztási helye nincs rákötve a kiépített szennyvízcsatornára,
- a szennyvíz elszállítását igazoltan nem tudja számlákkal bizonyítani, illetve
- nem felel meg az önkormányzati díjmentességeknek.

Tovább

Virilisták fogadása a városházán

[2012. 01. 24.]

Habis László Eger Megyei Jogú Város polgármestere fogadást adott a legnagyobb adót fizető vállalkozásoknak.

Tovább

A helyi adó törvény és az ingatlanok adóztatását érintő helyi adórendelet változása

[2012. 01. 13.]

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása következtében 2012. január 1. napjától szűkült az építményadó-, és telekadó mentességek köre.

Tovább

Egységes ingatlanadó nincs, de a változásokat 2012. január 16-ig lehet bevallani az önkormányzati adóhatóságokhoz!

[2012. 01. 12.]

Immár húsz éve van lehetősége az önkormányzatoknak arra, hogy helyi adókat vezessenek be, és az ebből befolyó bevételekkel gazdálkodjanak és lássanak el közfeladatokat. A helyi testületek dönthettek továbbra is arról, hogy mely adónemekkel adóztatnak, így egyre nagyobb számban vonják adózás alá a területükön lévő ingatlanokat. Két évtizede szabadon állapítják meg a települések, hogy a területükön lévő ingatlanokat építményadóval, kommunális adóval, vagy telekadóval, illetve ezek kombinációjával adóztassák.

Tovább

Ingatlanokban bekövetkezett, adózást érintő változások bevallási határideje: 2012. január 16.

[2012. 01. 11.]

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala felhívja a Tisztelt Adózók figyelmét arra, hogy Egerben a helyi adók bizonyos fajtáinál - az építményadóban, a telekadóban - az adókötelezettség keletkezését, (változását), illetve megszűnését követő 15 napon belül adóbevallás keretében kell bevallani az önkormányzati adóhatóságnál {Art. 26.§; 32.§}.

Tovább

Az ingatlanokat terhelő helyi adórendelet változása

[2011. 12. 22.]

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2011. december 22-i ülésén módosította az ingatlanokat terhelő építményadó és telekadó rendeletét. A megváltozott szabályok 2012. január 1-től érvényesek.

Tovább

Előlegfizetési kötelezettség az iparűzési adóban: 2011. december 20.

[2011. 12. 16.]

Tisztelt Vállalkozás!

Évvége közeledtével még egy jelentős adókötelezettség teljesítéssel kell szembesülni a nagyobb költségvetési kapcsolatokkal rendelkező adózók egy részének, mégpedig 2011. december 20-ig a társaságoknak az eddig befizetett 2011. évi iparűzési adó előlegeket - a naptári évvel megegyező adóév esetén – a korábbi évekhez hasonlóan ki kell egészíteniük az éves várható adó összegére.

Tovább

2011. december 20. - iparűzési adóelőleg feltöltés határideje

[2011. 12. 05.]

Tisztelt Vállalkozás!

Hamarosan itt az év vége, és ezzel a helyi iparűzési adó (HIPA) feltöltési kötelezettség teljesítésének a határideje is közeledik. Szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy időben fel tudjanak készülni az esetleges helyi iparűzési adóelőleg kiegészítés teljesítésére. A feltöltés teljesítésének - általános - határideje: 2011. december 20.

Tovább

Változnak a nyilvántartás vezetésre vonatkozó szabályok az idegenforgalmi adóban

[2011. 11. 28.]

Tisztelt Szálláshely Üzemeltetők!

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2011. október 27-i ülésén módosította az idegenforgalmi adóról szóló rendeletét, amely megváltoztatta – különösen az egyéb szálláshelyet üzemeltetők esetében – az idegenforgalmi adóbeszedéssel kapcsolatos gyakorlatot. A rendelet 2011. október 28-tól hatályos, a nyilvántartás vezetési kötelezettségre vonatkozó szabályok 2012. január 1-től érvényesek.

Tovább

Elektronikusan intézhető ügyek

[2011. 11. 25.]

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy – ahogy azt már korábban is jeleztük – Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadta az elektronikus úton teljesíthető adókötelezettségekről szóló 36/2011.(IX.30.) önkormányzati rendeletét, melynek értelmében az önkormányzati adóhatóságunkhoz teljesítendő bejelentés, bevallás, illetve adatszolgáltatás elektronikus úton is teljesíthető.

Tovább

2  3  4  5  6  7  8  9  10  ...  

FŐOLDAL   ÖNKORMÁNYZAT ÜGYINTÉZÉS EGER ANNO TÉRKÉP KAPCSOLAT ADÓÜGYEK INTÉZÉSE
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal