A város szívéből, a Dobó térről vágjunk neki felfedező utunknak. Válasszuk először a vár felé vezető utcát, amely a legérdekesebb a történelmi múlt iránt érdeklődő látogató számára. Járjunk körül a hős várkapitány, Dobó István szobrát, amely Stróbl Alajos alkotása, s 1907-ben leplezték le. A város látványa lenyűgöző ebből a látószögből.
Keljünk át az Eger patak kis hídján, amely szép időben csordogáló erecske fölött vezet át. Valaha sokkal nagyobb volt ez a víz, a XVII. században Evlia Cselebi, török világutazó leírja, hogy halásztak az ott lakó muzulmánok a patak-parti házak ablakaiból, a vízen pedig haltartó bárka ringott.

Nagyobb esők idején a patak azért még mindig megmutatja az erejét: megduzzad, s nem tudja befogadni a Hajdú hegyről és az Almagyar dombról lefolyó rengeteg csapadékot. Olyankor térdig lehet gázolni a vízben a Dobó téren, a Széchenyi úton, s a környező utcákban.

Az úgynevezett kis Dobó tér nagyon hangulatos, nyáron különlegesen szép, amikor a vendéglátóhelyek teraszára ki lehet ülni, enni-inni, nézelődni, zenét hallgat. Nyáron esténként hangulatos muzsika szól, a legszebb a júliusban hagyományosan megrendezett Strauss-koncert, amikor vérbő dallamok szállnak a fűszeres illatú esteken.

Az egyik leghangulatosabb tér ez Magyarországon, amelyet a régebben Túri-házként emlegetett, ma Szenátor-háznak nevezett épület zár le. Jelenleg szálloda és kávézó üzemel itt. A török utáni időkből ez a város legkorábbi megmaradt polgári építménye. A másik kedvelt étterem a kis Dobó téren az Arany Oroszlán, más néven az Offi-ház, s egyre népszerűbb a  túloldalon húzódó Borház, ahol Eger legkitűnőbb nedűit kínálják.

Ahogy a vár felé megyünk, a Dobó István utca macskakövein bandukolunk, ahol kis boltocskák, kávézók vonják magukra a figyelmünket. A színes kavalkád után komor fenségességgel tekint le ránk az erődítmény a Dózsa György téren.

Ahogy belépünk a vár kapuján, azonnal megérzünk valamit a középkor levegőjéből. A XVI.-XVII. században hadászatilag és politikailag kulcsfontosságú volt, melynek hovatartozása nagyobb területek sorsát döntötte el.
A világszerte híressé vált ostrom 1552-ben történt, amikor a várvédők Dobó István várkapitány vezetésével csaknem fél évszázadra megállították a török terjeszkedést.

A vár sorsa, helyzete összefüggött a borral, hiszen a védelem és a végvári harcok gazdasági hátterét a dézsma jelentette, aminek jelentős része bor volt. Már említést tettünk a legendáról, amely az Egri Bikavér elnevezéshez fűződik: sokan úgy tartják, hogy a vörösbortól csöpögő szakállú harcosokról azt hitték a török, hogy a bika vérétől olyan erősek.

Nos, annyi igazság mindenképpen van a dologban, hogy valóban hathatós eszköze volt a bor a várvédelemnek. Erre történelmi adalékot is feljegyeztek. A királyi kamara első dolga ugyanis az volt, hogy az ostrom után ellenőröket küldjön Egerbe, hogy mérjék fel a megmaradt készleteket, s hogy elbírálják a felhasznált anyagok jogosságát. A gabonával és a borral nem tudtak mit kezdeni, a borról ezt írta a várban vezetett számadáskönyv: „Bor az Isten tudja mennyi fogyott, mert kapitány uram nem mérette". A hiányért a kapitánynak felelnie kellett, jókora summát levontak a járandóságából.

Hogy aztán a tüzes egri bornak mennyi része volt a győzelemben, azt gondolja el ki-ki magában, kóstolgatás közben.

Az alsó kaputól sétáljanak fel a Varkoch kapuvédő bástyáig, látogassák meg a kiállításokat, a képtárat, a gótikus palotában a Hősök termét, ahol Dobó István vörös márvány síremlékét is megtekinthetik.
A gótikus palota emeletén történeti kiállítást rendeztek be, ahol meg lehet ismerni a tájegység és a vár históriáját.
Érdemes megtekinteni a hajdani Szent János székesegyház romjait, s mellette a kazamatákat, ahol benyomást lehet szerezni a föld alatti Egerről.

Az utóbbi években több kiállítás, bemutató is nyílt a várban, amely tovább gazdagítja a látványosságok sorát. Így például éremverde működik, ahol ki-ki saját maga készíthet emléktárgyat, panoptikum örökíti meg a hősök emlékét, középkori kínzóeszközök rémítgetik a tisztes várlátogatókat.

Mostanában sokat szépült a vár, végig lehet sétálni megmaradt belső magjában, elgondolkozni azon, hogy az évszázadok hogyan épülnek egymásra. Minden oldalra szép panoráma nyílik, meg lehet nézni felülről a Dobó teret is, ahol még csak az imént jártunk, s a többi, hívogató látnivalót, ami csak ezután következik.

A vár déli részét védő füles bástyán keressük meg Gárdonyi Géza sírját. Az Egri csillagok íróját, a vár hőseinek krónikását 1922-ben temették itt el. A fejfáján ez áll: „Csak a teste.”

Ha a gótikus palota melletti kapun kisétálva balra nézünk, sajátos látkép tárul a szemünk elé. A Cifra hóstyát látjuk, különleges tagoltságú szépségében, a kis házak egymáshoz szorult otthonosságát, a szőlő- és bortermelő egri földművesek hajdani lakhelyeit.

Látogassuk meg a nagy író a vár hátsó kijáratával szemben lévő emlékmúzeumát, amely sajátos hangulatot tükröz. Gárdonyi 1897-ben költözött ide, s haláláig itt élt és alkotott, ezekben a szobákban születtek nagy munkái: az Egri Csillagokon kívül az Isten rabjai, a Láthatatlan ember, Az én falum, a Bor.

Az írót zavarta a város zaja, a katonaság trombitálása, az 1908-tól erre járó putnoki vonat, a harangzúgás, ezért a hátsó szobát úgy alakíttatta át, hogy semmi ne zavarhassa meg munkájában. Az íróasztal fölött, a szoba mennyezetébe üveg világítóablakot vágatott, hogy még az oldalablakok fatábláit is becsukhassa.
A Gárdonyi-háztól nem messze van a Várállomás vasúti megállóhelye, s innen fut az országút Síkfőkút, Noszvaj és Bogács felé. A kereszteződéstől fölfelé a Tetemvár városrész húzódik, amely a hagyomány szerint onnan kapta nevét, hogy a nevezetes 1552-es ostrom halottait erre a környékre temették. A város felé található az úgynevezett Sánc, amely a külső vár felrobbantása után épült ki.

Itt húzódik a modern házakkal beépült Almagyar domb is, ahol valaha szőlők voltak, amelyek helyén mára szép utcasorok magasodnak, több panzió is található itt, ahol szívesen látják a vendégeket.
Ha elindulva a Noszvaji úton gyors pillantást vetünk a környező dűlőkre, láthatjuk a jobb oldalon a Cigléd dűlőt, ahol Cabernet Sangvignon és Cabernet Franc ültetvény található, majd egy Oportó ültetvény következik.
E mögött található az Érseki dűlő, ahol a neves szobrász, Carlone óriási, kőből faragott kelyhe állt, amely most a Bazilika mellett látható, mint a bor misztériumának jelképe. Ez a dűlő valamikor a lakóházakig terjedt, de a város egyre terjeszkedik: folyamatosan csökken a hajadonvolt szőlősterület. De a szőlőgazdák igyekeznek újratelepíteni, gondozni a tőkéket, ami itt az életet, a holnapot jelenti.

A noszvaji és az ostorosi utat egyenes útszakasz köti össze, s ezeken a területeken láthatjuk a Merengőt, a Répástetőt és az Ostorosi tetőt. Ostoros felé az úgynevezett Janó zárja le ezt a részt és arrébb a kőporosi pincesor, amelyet egy másik sétánk során fogunk megismerni.

Fejlődik ez a terület idegenforgalmi szempontból is, a kíváncsi turista lovastanyát talál itt, ahol passziójuknak hódolhatnak a lovak barátai, és sportrepülőteret építenek ide a vállalkozó kedvűek.
Az eddig említett szőlőfajtákon kívül nagyon szép a Merengőben a Merlot ültetvény, a Síkhegyre néző oldalon pedig a legnagyobb Leányka ültetvénnyel találkozhat az avatott szemű látogató.

Öregebb és fiatalabb telepítésű táblák egyaránt húzódnak erre, ahogy tekintetünk a környéket pásztázza. Láthatjuk az úgynevezett Síkhegyet, mögötte a Mészhegyet, amely természetvédelmi terület, s a nevezetes Áfrika dűlőt.

Errefelé voltak a legszebb bakművelésű szőlők, amikor még a nagyüzemi művelés nem hódított tért. Az Egeden, a környék legmagasabb pontján szép teraszos művelésű szőlők helyezkedtek el, de ezeknek sem kedvezett a gépi művelés bevezetése. Mivel annak idején ott termett legjobb minőségű szőlő, sokak fejében megfordult, hogy érdemes volna újratelepíteni.