Jumurdzsák blogja - 4.

...mert Jumurdzsák él, és blogol...

Tizennyolc éves „férfiemberként" a legnagyobb félelmem a katonaság volt. Miután a szóbeli érettségi előtt felvételt nyertem egy felsőoktatási intézménybe, realizálódott bennem, hogy az iskolapadból közvetlenül a hadseregben landolok. Akkoriban az egyetem vagy főiskola előtt egy évet előfelvételis státuszban katonáskodni kellett. Így aztán első „szabad" nyaram a katonaság előtti utolsó is lett egyben. Néhány nappal a bevonulás előtt még egy „utolsó" kirándulást kaptam szüleimtől. Három nap Lillafüred, egri színházlátogatással. Lillafüred csodálatos volt, a tó, a Palotaszálló, a kisvasút mind-mind mintha csak gyermekkor-lezáró program lett volna a túlzottan felnőttes, kötelező militáns életem előtt. Utolsó nap Eger és Gárdonyi Gáza Színház. A teátrum nemrégiben szerveződött Gali László vezetésével és egyik kedvenc színészem, Csendes László épp aznap játszott egy egyszemélyes monodrámát Vincent van Goghról. Eger, mint mindig, csodálatos volt. A virágos terek, ősfás utcák, történelmi házak jól megfértek a szocialista korszak „remekműveivel", szerencsére előbbiek voltak többségben. Már ébredezett a piacgazdaság, mint kiéheztetett termőföldből a bátortalan búza, úgy bújtak elő a maszek üzletek.

A Színház még nagyon „szoci" volt. Beton falak, bárminemű rokokó szépség nélkül, puritán kommunista funkcionalitás.

Csendes László odahozta a szépséget, a múltat. Egy teljes órán át egyedül, Vincent magányosságával. Színház nagybetűvel. Hét napra rá a katonavonat tele pacifista félgyerek értelmiségivel. És velem, Vincenten gondolkodva.