ÖSSZEHANGOLT FEJLESZTÉSEK EGERBEN
Sok-sok helyen találkozni Eger belterületén a Heves Megyei Vízmű Zrt. általi munkavégzésekkel, ami a laikus szemlélő számára kérdéseket vethet fel, hogy talán ilyen nagy probléma van-e csatorna- és ivóvízhálózattal.
A válasz kettős, ugyanis ezek hátterében egyrészt szükségszerű javítások, másrészt pedig az útfelújításokkal összehangolt, megelőző karbantartások állnak - részletezte Bárdos Zsolt, a Heves Megyei Vízmű Zrt. üzemegység üzemvezető főmérnöke. A Társaság a Mátyás király, Rákóczi és Vörösmarty utakat érintő vezetékcseréket az útépítések elé ütemezte, minimalizálva az új burkolat későbbi felbontásának kockázatát.
Érdemes tudni, hogy Egerben közel száz éve, 1927-ben kezdődött meg a közüzemi ivóvíz szolgáltatás, majd ezt követően 1929-ben indult meg a szennyvízcsatorna szolgáltatás. A város növekedésével együtt nőtt a víziközművek mérete, a gerinc- és a bekötővezetékek hossza, melyek ágazatonként jelenleg közel 150-150 km gerincvezetéket jelent. Ezen vezetékek, a vízműtelepek, a kutak és a szennyvíztisztító-telep tulajdonosa Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, amely a vonatkozó jogszabályok szerint felelős az ellátásért. Ezt a kötelezettséget az önkormányzatok tulajdonában lévő, Heves Megyei Vízmű Zrt. mint szolgáltatón keresztül, az erre vonatkozó szerződés keretében teljesíti, amely társaság az üzemeltetés mellett gondoskodik a közüzemi hálózati meghibásodások javításáról, a víziközművek rekonstrukciójáról.
Ahogy tehát növekedett a város, a technológia is fejlődött, így lehet az, hogy vannak olyan városrészek/utcák, ahol még a 100 éves öntöttvas ivóvíz-hálózat van használatban (Kossuth és Törvényház utca); később, az ötvenes-hatvanas években azbesztcement (AC) gerincvezetékek épültek; a hetvenes-nyolcvanas években KM PVC gerincvezetékeket használtak; az ezredfordulótól épített ivóvízhálózatok jellemzően KPE gerinc és bekötővezetékekből kerültek kialakításra.
Mivel a hálózat régi vezetékei (öntöttvas, AC, KM PVC) elérték vagy röviden elérik élettartamuk végét, a zavartalan szolgáltatáshoz elengedhetetlen azok tervszerű cseréje és karbantartása.
Az azbesztcement (AC) gerincvezetékek esetében sok esetben a cső rugalmatlansága okoz csőtörést, különösen a talajmozgások (száradás, eső utáni nedvesedés) időszakában. A Heves Megyei Vízmű Zrt. az alábbi AC gerincvezetékkel ellátott utcákban végzett/végez rekonstrukciót: Mocsáry, Tinódi, Nagyrét, Patakpart, Szalóki utca, és a Sas utca Ipartelepet (Egertej, HESI) ellátó vezeték; továbbá a Bástya utca - Vár északi bejárat között, hamarosan pedig a Hősök utca ivóvízvezetékét cserélik ki.
A KM PVC gerincvezetékek különböző anyagú bekötővezetékekkel épültek. Ezeknél a vezetékeknél a gerincvezeték hosszirányú repedése és a bekötővezetékek tönkremenetele a jellemző meghibásodás. Ilyen vezetékek rekonstrukcióját végezték/végzik el a Mátyás király út, Koszorú-Deák Ferenc és a Deák Ferenc-Árpád utcák közötti szakaszán; illetve a Szvorényi utcában a Sóház-Koháry utcák között.
Az ezredfordulótól épített ivóvízhálózatok esetében KPE gerinc- és bekötővezetékeket használtak. Ezek a vezetékek, életkoruk és műszaki kialakításuk miatt, hosszú távon csekély meghibásodási számmal üzemeltethetők. Az elmúlt években megkezdett vezetékrekonstrukciók során KPE csőanyagból, hegesztett kötésekkel végzik az új hálózatok építését. Jó hír, hogy ezen vezetékek javítása során alkalmazható az úgynevezett NO DIG, azaz feltárás nélküli eljárás, ami azt jelenti, hogy nem szükséges a teljes nyomvonalon munkaárkot készíteni, hanem csak a bekötéseknél, keresztező közműveknél kell a burkolatot felbontani, így biztosítható a forgalom kisebb mértékű zavarása.
A városban végzett munkálatok másik részét az adja, hogy az új útburkolat védelme érdekében a Vízmű az útépítésekkel összehangolva cseréli a vezetékeket. Míg tavaly Felnémetnél, az Egri úton a teljes fővezetéket, idén a bekötővezetékeket újítják meg a következő helyszíneken: Szalóki út, a Mátyás király út déli szakasza, a Vörösmarty utca (Sertekapu és Bartakovics között), valamint az Árpád, a Szvorényi és a Pacsirta utca között és a Pacsirta és Deák Ferenc utca érintett részein.
Tudjuk, hogy a munkálatokkal járó zaj és forgalomkorlátozás bosszúságot okoz, de ez a záloga a későbbi zavartalan közüzemi szolgáltatásnak. Célunk nem a kényelmetlenség okozása, hanem a hosszú távú üzembiztonság megteremtése. Köszönjük az egriek és az utazók türelmét: közös érdekünk egy korszerűbb és biztonságosabb városi hálózat.
Eger városa köszöni az együttműködésüket!



